A Left 4 Dead 2 egy akciójáték, amit a Valve fejlesztett és adott ki 2009 november 17-én.
Megérkezett a várva várt folytatás! Itt a zombi-apokalipszis és te most ismét túlélheted azt, egyedül, vagy barátaiddal. A túlélés helyszínei változatosak, hiszen városokban, mocsarakban és persze temetőkben is felveheted a harcot a vérszomjas zombihordákkal.
A távolsági fegyverek mellett természetesen helyet kapnak közelharci fegyverek is, hogy még felemelőbb módon vezethesd le a feszültséget néhány ezer zombin. Ezek között szerepelnek egyszerűbb darabok is, mint például egy serpenyő, de elindulhatsz a komolyabbak irányába is, mint például a fejsze, vagy a láncfűrész. Ezeket a fegyvereket bevetheted az új fajta zombik ellen is, melyek között található 5 ritka fajta, mint például a Sárember.
Az MI-t továbbfejlesztették és a 2.0-ás verzió mindent visz. Már képes menet közben változtatni az időjárást, de még az útvonalakat is, melyen éppen haladsz. Mindezek mellett természetesen továbbra is a teljesítményedhez igazítja az ellenfeleid erejét, elszántságát és számát.
A Left 4 Dead 2 főbb jellemzői:
Minimum:
Recommended:
Minimum:
Minimum: