A Diablo 3 Reaper of Souls a Blizzard által fejlesztett és kiadott Diablo 3 akció-szerepjáték kiegészítője. 2014 március 25-én jelent meg.
A történet szerint, miután Diablo vereséget szenvedett és lelke a Black Soulstone csapdájába került, az Angiris Council megengedte, hogy a Black Soulstone-t High Heaven-ben őrizzék. Azonban Tyrael-nek nem tettszett ez a megoldás és embereket kezdett maga köré gyűjteni Sanctuary-ból és megalapította a Horadrim rendet. A rend ellopta a Black Soulstone-t és Corvus romvárosa alá akarták elrejteni. Azonban valaki figyelemmel kísérte Tyrael minden lépését. Ő nem más volt, mint Malthael, az egykori Angel of Wisdom. Elhagyta sajátjait, hogy tanulmányozhassa a lelkek természetét, így lett belőle az Angel of Death, vagyis a Halál Angyala. Miután a Prime Evil megsemmisült, Malthael úgy határozott, hogy kiírtja a démoni vérvonal minden létformáját - amibe az emberiség is beletartozott -, hogy véget vessen az örök konfliktusnak. Ezért követte Tyraelt, a Black Soulstone rejtekhelyére, ahol megtámadta őt és ellopta a lélekkövet. Innen indul az ötödik fejezet.
A játékba bekerült egy új játékmód, az Adventure Mode, ami akkor válik elérhetővé, ha a játékos befejezte az ötödik fejezetet. Ebben a játékmódban szabadon bejárható minden fejezet minden zónája, azonban a hagyományos küldetések helyét átveszik a pénzjutalmas küldetések, amik véletlenszerű feladatokat tartalmaznak.
Ebben a játékmódban érhető el két további kihívás is. A Rift-ek és a Set Dungeon-ök. A Rift-en keresztül átléphetünk olyan zónákba, amik teljesen véletlenszerűen felépítettek és a szörnyek típusa és száma is teljesen véletlenszerű. Összesen 4 féle Rift-be tudunk belépni. Ezek a Nephalem Rift, Greater Rift, Empowered Rift (a Greater Rift egy nagyobb változata) és a Challange Rift. A Set Dungeon-ök csak akkor elérhetőek, ha a játékos rendelkezik egy bizonyos karakterosztály specifikus és set-specifikus felszerelés nyújtott maximális set bónusszal.
Új karakterosztályok is érkeztek a kiegészítővel, ezek a Crusader és a Necromancer. Továbbá számos új tárgy is helyet kapott a kiegészítőben és számos új Artisan NPC is.
A Diablo 3: Reaper of Souls – Collector's Edition tartalma: